V
Az az érdekes,
hogy mind az, ami megmaradt az életemből, bele fért egy kis kofferba. Habár
abban az időben a poggyászom csak is ruhákból állt. Szomorkás vonat állomás,
kopott padokkal, sok emberel és édesanyám könnyei az utolsó dolog arról a napról,
amire emlékszem. Egy ember, aki kezében egy vonat jeggyel azt sem tudja hova
indult és miért pont oda!? A lényeg csak minél távol innen. Nem fogok most bele
mélyedni merre utaztam, mit csináltam az a pár céltalan év alatt. Az barátom,
már egy másik történet, és te ma nem fogsz arról olvasni, ezért le rövidítem
csak a lényegre. Látom már megfogott az az ital, amit a történet elején
öntöttél magadnak, kicsit le is lásíthatsz.
Utazásom során
először megpróbáltam munkát találni, valamit, ami majd leköti a gondolataimat
és a nap nagyobb részét igénybe fogja venni. Először egy kis Skandináv városban
helyezkedtem el, távoli rokonoknál pár hónapra. Munkát is találtak nekem, de
csak addig maradtam, míg nem gyűjtöttem elegendő pénzt ahhoz, hogy tovább
utazzak. Túl szeles és hideg hely volt, ami csak Őt jutatta mind untalan az
eszembe. Ezért hamarosan újból útra keltem. Ellentétes irányba. Spanyol
országig szólt az útjegyem. Elég meleg és barátságos ország, befogadtak, mint
egy olyan idegent, aki itt akarja a múlt poggyászának nagy részét bele fojtani züllött
éjszakákban és szép nők karjaiban. Emelem kalapom Spanyol ország, köszönöm
neked azokat a hónapokat mikor segítettél lábra állni, emeljük poharunkat rád
én és a kissé ittas barátom, aki e sorokat olvassa. Igaz nem irtotta ki belőlem
az emlékeket, de segített abban, hogy jó mélyre magamba el ássam. Elég mélyre
ahhoz, hogy ne emlékezzek minden nap a múltamra. Bátram új képekkel a szememben
és bizalommal a jövőbe el indultam egy új úton előre. Nem túl messzire, hisz
nem volt bő a jövedelmem. Német ország volt az a, hej ahol a magam fajta ember
mindég talál munkát. Ezért később ide költöztem és itt is maradtam. Még egy új nyelv tanulása, be illeszkedés egy
másfajta környezetbe szintén jót tett nekem. Sok alkalmam volt munkát változtatni,
utazgatni néha és vissza térni újra dolgozni. Mind ez nagyon tetszett nekem.
Nem álmodoztam új mesékről, mégis bánkódás nélkül éltem. Évek teltek el mikor
már úgy éreztem honvágyam van és haza akarok jönni a kisvárosba ahol születtem.
Látni akartam édesanyám, a házunkat és az utcánkat. Elhatároztam szabadságot
veszek ki és haza utazom. El sem tudom mondani milyen érzés töltött el mikor
édesanyám könnyekkel a szemiben szaladt felém. Sírt és nevetett egy időben.
Hiányoztam neki és boldog volt, amikor átölelhetett újra. Büszke volt fiára,
aki kis gazdagságot szerzett, kiharcolta magának az ég alatt azt a pici helyet,
házat vett, hogy ember lett. A régi barátok még mind itt voltak, vagy is azok,
akiket még barátoknak nevezhetek, nem igen jól tartották magukat. Sokan tönkre
mentek, el züllöttek, adóságokban fuldokoltak és nyomorban éltek. Számukra ez a
város volt ahol tönkre mennek, ha maradnak, de nem volt bátorságuk elmenni és a
város felfalta őket. Bele temették magukat az utcák kövébe és engedték, hogy
élve meghaljanak. Csak néhányan öleltek meg tiszta szívből, csak néhányan örültek,
hogy újra látnak és, hogy élek. Egy régi barátnőm elhívott kávézni, hogy
meséljek magamról, merre jártam, de a találkozás túl rövid lett, mert neki
sietni kellett. Másik alkalom is adódott, nem is sokára ahol nyugodtan el
beszélgethettünk az elmúlt évekről. Meséltem az utazásaimról, a sok idegen
város szépségéről, az emberekről, szokásaikról, különböző kultúrákról, ő meg arról
mi minden változott meg amióta elhagytam az otthonom. Mesélt az életéről.
Férjhez ment, boldog és gyermekeket szeretnének. Kérte mondjak valamit magamról,
a szerelmemről, de elmondtam, hogy nem volt sem időm sem kedvem új kapcsolatok építéséhez.
Nem találtam még senkit, akivel össze kötném az életemet. Az órák lassan teltek
és neki mennie kellett. Elbúcsúztunk és elindultam a parkolóig ahol az autómat
hagytam. A zsebeimben a kulcsokat matattam. Megtapogattam, és ahogy ki
rántottam a zsebemből le ejtettem a földre magam elé. Nem nézve magam körül
csak lehajoltam, felvettem és tovább indultam, észre sem vettem, amikor majdnem
valakibe előttem bele botlottam. Megijedtem és pont, amikor bocsánatot akartam
kérni a tekintetem találkozott az Övével. El némultam...
Нема коментара:
Постави коментар