Amikor ez már holnap lesz... ( III )

III.

Az igazi szerelem sosem múlik el, az érzések mindig megmaradnak. Csak néha akadályokba ütköznek, és az embert megtévesztik az erejük, ekkor jönnek a tévedések. Buta tévedések, amiket majd drágán megfizet. Egy ilyen tévedés majdnem nekem is mindet lerombolt mikor még a beton a szerelmünk alapjain meg sem száradt. Türelmetlen szélhámos, aki a virágot a levelénél fogva cibálná felfelé, hogy hamarabb nőjön, mert Neki akarja ajándékozni egy csokorban, nem tudott várni, nem tudta elviselni, hogy kedvesének vannak más elfoglaltságai és gondjai, ami ezt a kapcsolatot így is megnehezíti. Nem, neki sijethetnékje volt, minél előbb elérjen sehova és elérjen semmit. Tulajdonképpen nincs ebben semmi rossz, ahol egy szerelmes férfi hibákat követ el, de mégis gyerekes ahhoz, hogy okosan felnőtt ésszel döntsön. Néha tudatában voltam annak, amit teszek, elég felnőtt ahhoz, hogy tudjam, hol tévedek. Akkor láttam először a szemeiben könnyeket, amik miattam gördültek végig az arcán, sajnáltam és próbáltam türelmesebb lenni. Elfogadtam a dolgokat olyanoknak amilyenek éppen voltak. Ő pedig csak attól retteget, nehogy elveszítse azt a férfit, akit oly annyira szeretett, bocsánatot kértem és mondtam mindent megértek. Ő pedig igyekezett mindet félre tenni, ami csak idegesítette és próbált úgy tenni mintha nem léteznének gondok. Így több időt szakított kettőjükre, néha hazudott csak azért, hogy találkozzanak, megöleljék egymást, akár pár percre is csak. A férfi, mint a férfi, mindég talált valamit, ami neki nem tetszett és azt akarta, hogy a nő változzon vagy változtasson a helyzeten. A saját megszokásain, az embereket az életében, akik neki nem tetszettek, sok apróságon és baromságon, amiben nem látta magát vagy ahol úgy érezte veszélyezve van. Azt kívánta, hogy a kedvese mind ezt törölje ki az életéből, mindedtől és mindenkitől távolodjon el, és csakis neki szentelje magát. Igyekezett, minden erejével eleget tenni. Mindent a szeretett férfi kívánsága szerint. Néha nehéz szívvel, de minden a kedvese kedvéért. Imádta, és mindet úgy tett, hogy a szerelme boldog legyen, hogy úgy ölelje, mint a kapcsolatuk elején, olyan lágyan sok szeretettel. Még az előtt mikor el kezdte keresni benne a hátrányait, hibáit. Nem mintha a férfi nem szerette volna, inkább imádta kedvesét, csak nem tudta elhinni magának, hogy mind azok a hibák, amiket keresgélt idáig az csak is az Ő hibái, amiket lát, mint egy tükörképet, amikor rá pillant. A nyarat avval töltötték, hogy vitatkoztak és csak az álmaikban lehettek boldogok. Már a kora ősz kezdetét vette, amikor az ujjaik ismét összefonódtak. Újból szerették egymást pont, mint a kezdetén. Még egy élet szakasz következett, amit az idő éles karmai sem tudtak kikaparni az emlékezetből, pedig majd egyszer nagyon mely sebet hagynak maguk után. Azokat a napokat vidámsággal töltötték el, minden nap egy új szerelmes kaland volt. A boldogság nem engedte, hogy a bánat uralja az élet színpadát, még egy felvonását sem. Fiatalok voltak, és tévedtek, (legtöbbet a férfi), de boldogok.