IV
Természetesen, ma
nem lennék itt, és ennek a történetnek nem lenne jelentősége, ha minden mesébe
illő lett volna, mint a kapcsolat elején, évekkel ezelőtt. Az elkövetkező
dolgok majd mély nyomot hagynak mindenen és irányt vált majd sorsomon, egy irányt,
amit majd nagyon sokáig követek. Az, amit majd most fogsz olvasni drága barátom,
az lesz az életem értelme, fordulat és valami, ami velem marad majd örökre. Bolond,
mint amilyen akkor voltam elkövettem életem legnagyobb tévedését. Nem adtam meg
neki mind azt, amit kellett volna, sokszor sírt, és éjszakákat volt ébren
miattam. Csak magamra gondoltam, nem a következményekre, amiket a szavaim okoztak.
Igaz, továbbra is álmodoztam a tóparti házunkról, mi ahogy idősen, az idő véste
ráncokkal az arcunkon egy hintaszékben nézzük a naplementét a tó tükre felett.
Továbbra is álmodoztam mesébe illő véget, de valahogy útközben eltévedtem és
nem úgy viselkedtem, mint egy herceg az én szeretett hercegnőmhöz. És akkor
jött az a legrosszabb. Elment, én pedig engedtem hadd mennyen. El engedtem a
kezét és azt hittem majd magam, egyedül tudom folytatni utamat. Azt hittem majd
vissza próbál jönni, nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy újra hiányozzak neki,
viszont nekem sokkal több kellett ahhoz, hogy hiányát ne tudjam pótolni. Az Ő
törekvése hogy újra kezdjük között, és hogy én felfogjam nekem pont Ő az, aki
kell, egyszerűen Ő megváltozott. Pontosabban az egészről a véleménye. Rá jött,
hogy Ő mégis valahogy bír nélkülem, vagy talán csak megpróbálja. Hamarosan
eljutottak olyan hírek hozzám, hogy mással látják, boldog, és valaki van mellette,
aki pont úgy viselkedik vele szemben, mint ahogy azt meg is érdemli. Pont akkor,
amikor kész voltam arra, hogy megváltozzak és szeressem, Ő talált valakit, aki
majd engem ebben is helyettesít. Elvesztettem és már nem volt esélyem arra,
hogy bármi módon is vissza szerezzem. Többé látni sem akart, nem akarta, hogy megbolygassam
az új kapcsolatának az alapköveit, egyszerűen csak aggattam. Mikor észbe kaptam,
hogy felesleges lettem, eldöntöttem én is tovább lépek és többé nem zaklatom.
Eleinte összetörve depressziósan teltek a napjaim, nem tudtam mit kezdjek
magammal. Olyan érzésem volt soha sem fogok felépülni és össze szedni magam.
Olyan magányos voltam, túl magányos hogy feltaláljam egyedül magam. Hónapok
fognak el telni, amíg megteszem az első lépéseket új kapcsolatok után kutatva.
De minden új kapcsolat kudarcokba fulladt. Akár mikor egy nő megsértette a
férfi egómat, vagy irányítani akart volna én szakítottam, minden hidat
felégetve magam mögött. Nem tudtam senkivel elnéző és kedves lenni. Annyi hidat
leromboltam magam mögött, hogy egy élet sem volna elég arra, hogy újra építsem
őket. Sarokba szorítottam magam, néhány emberrel körülöttem, akiknek még
jelentettem valamit. Akkor rájöttem mélyebbre már nem süllyedhetek. Minden
kapcsolat éles vágásokkal ért véget, mint ha kardal szabdaltam volna őket,
maguk mögött hamut hagyva emberi sorsok romjait, amiket nem volt többé érdemes
újra építeni. Minden kapcsolat után csak is Ő járt az eszemben, vissza pörgetve
a filmkockákat, elképzeltem mellettem, újra depresszióba esve, újra és újra
elveszítve az életem értelmét és irányát. Nem csak a szerelemben, a
barátságokat is mind sorra tönkre tettem. Kezdtem kerülni az embereket nagy ívben,
kerülni minden kontaktust és kommunikációt az emberekkel. Száműztem saját magam
az életemből, magányra ítélve. Egy nap arra ébredtem ez a város túl kicsi lett
nekem és a poggyászomnak, amit cipeltem. Azon kívül, hogy nem értem el semmit eddig,
hogy nem tudtam Őt vissza szerezni, sem magamnak jövőt biztosítani, nem
találtam semmit, ami lekötné a figyelmemet, egy hobbyt, munkát, ami el terelné
a gondolataimat a bolondulás határán álltam. Tudtam, ha nem lépek hamarosan el
kezdek saját magammal beszélni, bele bújtatnak egy bolond köpenybe és döntésem
az egyetlen fenn maradt opcióra esett. Becsomagoltam. A sok kérdést, amit nekem
szegeztek – miért? – mindenkinek ugyan azt a választ adtam: itt nincs jövőm, el
kell utaznom, hogy jobb életet, biztosítsak magamnak valahol máshol. Nem
értették miért pont most, miért kell el utaznom, de nem akartam magyarázkodni
hisz nem lett volna semmi értelme úgy sem. Sokan észre sem vették, hogy az
őrület határát súrolom már hónapok óta, és lassan el ment az eszem. Így mindenkinek
könnyebb lesz. Majd ha megnyugszok végre avval a gondolattal, hogy ott valahol
távol kergetem a jobb életem, mindenkinek könnyebb lesz.
Нема коментара:
Постави коментар