Hiányzik…
… a levegő… … a reggel illata… a szemembe sütő nap, amíg a reggeli újságot
próbálom olvasni…
…madarak
csicsergése miközben álmodozva ébredek…
hideg víz…
…
reggeli péksütemény, amit egy kedves „jó reggelt szomszéd asszony” mosollyal
vettem…
…hideg,
édes, piros, zamatos görögdinnye – csak a közepébe harapnák, és azt sem bánnám,
ha mindjárt meghalok…
…péntek
és a kölcsönzött könyv vissza adása…
szilvák, szilva szedés…
… a
nap melege, de nem az, amitől megfulladsz, hanem amit teli tüdővel
szippanthatsz magadba és gyönyörű érzés tölt el…
…
macskák, akik a déli napsütésben a kút szélén szundikálnak… idő, hogy egy nap
60 másodpercig tartson…
…hogy
ne késsek, ha el indultam valahova… hogy minden tőlem függjön ne a jegyzetfüzetemtől…
…naplemente… éjszaka …
a cicák simogatása, míg ülök egy lépcsőfokon és a holdat nézegetem…
…a
gondolat, hogy vigyek valamit magammal, amikor sétálni indulok, mert már az esték
hűvösek… …álom… és a végén…
…ébredés,
az éjszaka közepén, mert a hold pont az ablakomon kukucskál be, fényével lágyan
simogatva lehunyt szemem, és mint egy tollpihével csiklandozva arcom ébrezget… felkelek álmosan, mezítláb, hálóingben… ki megyek és a harmatos fűre lépek… örökké tartó boldogság érzete tölt el … futok amíg az éjszaka sötétjében tolvajnak
érzem magam, de magam vagyok a sajátomon… nézem meg ne láson valaki… mintha vadásznák, osonok és megbújok egy fa ág
mögött… kint síri csend van…
…a
lábam mellett érzem hű kísérőmet… Kormos a kandúr észre vett …
Lehet,
kuncog rajtam a bajusza alatt, mert minden éjszaka eljátsszuk ezt a jelenetet, mégis
minden éjjel hűségesen simul meztelen lábamhoz… Karjaimba emelem, vállamra
teszem és akcióba lendülünk… fogócskázunk
az árnyékokkal , nem érdekes melyiket fogjuk meg, hisz a holdfény túl gyenge a
sötétben…
Lassan
már csukódnak a szemeim… lopok egy szőlőszemet, óvatosan az ajkamhoz teszem,
vizes a harmattól és hideg… a talpaim ragadnak, a harmatos fűtől a kandúr pedig
már dorombol a vállamon… édes… édes… zamatosan édes a szőlőszem a számban igyekszik
el űzni a keserű ízet az álomnak ami rám tör… gyorsan le veszek még egy szemet, tudom , hogy
nem lenne szabad, óvatosan le kell vágni egy tejes fürtöt és úgy kell enni… de
akkor nem olyan édes… Még csak egyet és aztán megyek… Hogy tudjak ellenállni…
Még egyet és nem fogok többet… Az utcán hallok valakit … egy részeg énekel …
észre vehet …
Le
teszem Kormost már el aludt, gyorsan felborzolom a szőrét egy simítással,
felidegesítem egy picit csak azért, hogy meg ne merevedjen a sok alvástól, jó
éjszakát kívánok neki, fel emelem, a hálóingem ne érintse a harmatos füvet, villámgyorsasággal
le tépek még egy „fekete” szőlőszemet…
Már
kocogva mentem a bejárati ajtóig… óvatosan be osonok, megtörlöm a nedves
talpam, és bebújok az ágyamba… a hold már elhagyta az ablakom… lassan ő is
nyugovóra tér… megölelem a párnám és eszembe jut, maradt még egy szem… a számba
teszem… lassan eszem megengedve, hogy a felejthetetlen íze meg érintse a szám
minden zugát… édesebb, mint egy kockacukor, es még olvad édes álomba
szenderülök…
Már
nagyon régen nem kívántam senkinek Édes álmokat… Már rég meg sem próbáltam… Hiányzik….
Azt
hiszem ebben az évben is el fogom mulasztani….
